Magyarországon először indul a hallássérültek szakmai képzésére irányuló, és akadálymentes betanításhoz szükséges tananyag fejlesztése a nemzetközi ERASMUS + program által, melynek megvalósítója a lengyel és a görög partnerek mellett a
A Munka-Kör Alapítvány a Hallássérültekért felhívja a figyelmet a TESCO “Ön választ, mi segítünk!” helyi, civil kezdeményezéseket támogató programjára, és kéri, hogy megosztással, szavazatával segítse céljuk megvalósulását. Programjukra Budapesten, a
A futárkodáshoz erős láb kell, nem fül – vallja a hallássérült Dobra Dani, aki kitartásával a Hajtás Pajtás csapatát is meggyőzte. “A központtal csetelek, a megrendelőnek táblára írok, beszéd nélkül
Félnek a munkaadók a hallássérültek alkalmazásától. Nem alkalmaznak megváltozott munkaképességű, hallássérült munkavállalót a munkaadók, inkább kifizetik a rehabilitációs járulékot. A nagy munkáltató cégek egyszerűen félnek a hallássérültek alkalmazásától – derül