Örömmel tudatjuk: a Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Főosztály foglalkozó pályázatán ismét nyertünk, így folytathatjuk szolgáltatói és fejlesztő munkánkat 2019. január 1. és december 31. között. Erről tájékoztattuk kollégáinkat. Ők reagáltak, íme:
„Őszintén megkönnyeztem ezt a jóhírt, nagyon nagyon örülök neki. Nagyon sokat jelent nekem az, hogy nálatok dolgozhatok. Rengeteg mindent köszönhetek az alapítványnak: álmaim munkalehetőségét kaptam tőletek; ezzel együtt szakmai gyakorlatot, az önbizalmam javulását napról napra, egyfajta küldetéstudat erősödését. Életmentő volt a számomra, hogy rátok találtam, hogy befogadtatok és hogy része lehetek a csapatotoknak!
Arra a kérdésre, hogy szeretnék-e a jövőben is nálatok dolgozni, a válaszom egy hatalmas, csupa nagybetűs IGEN! Még sokáig, ameddig csak lehet, ameddig csak szükségetek van rám, veletek szeretnék maradni!
Köszönöm, hogy a segítségetekkel új ember lehetek!” (olasz szakos tanár kollégánk)
„Örülök a jó hírnek! Ha lehet, szeretném veletek folytatni a munkát januártól is, mégpedig ugyanolyan feltételekkel, mint eddig.” (joghallgató kollégánk)
„Természetesen továbbra is szeretnék nálatok dolgozni. Anno elég sok helyre jelentkeztem, és sehova nem vettek fel, maximum call centerbe, de azt meg utáltam, úgyhogy én nagyon hálás vagyok, amiért ti esélyt adtatok.” (gyógypedagógiai asszisztens kollégánk)
ElőzőSzámos adventi vásáron voltunk jelen07 december 2018Követk.Elindult az Adjukössze.hu bankkártyás adakozási kampányunk22 január 2019