Még szerencse, hogy velünk volt néhány ügyes (és magas) önkéntesünk
Még szerencse, hogy velünk volt néhány ügyes (és magas) önkéntesünk, akiknek segítségével a sátrunkat időben felállíthattuk!
Hiszen az újrahasznosított anyagokból készült dizájn kézműves termékeinknek nem használt volna az eső, ami múlt vasárnap késő délután, a budapesti Piacok Napján a nyakunkba zúdult…
Ezzel az Erzsébet téren tartott vásárt félbe is kellett szakítani, de így sem panaszkodhatunk. Termékeink nagy sikert arattak, nagyon tetszett a látogatóknak, és sokat is vásároltak belőlük.
A hangulat is nagyon jó volt, hiszen ott voltak munkatársaink és önkénteseink, meg a párjaik. Mint mindig, az önkéntesekre most is nagy szükség volt; például a sátor szerelvényeinek összeillesztésénél, mert a mi kollégáink nem látnak vagy nem mozognak elég jól ehhez. Köszönjük Tibor és Bálint önkénteseink munkáját!
Fontos nekünk, hogy ne burokban éljünk, hanem érintkezzünk a többségi társadalommal, és kölcsönösen formáljuk egymás látókörét. Amikor vásárolnak a termékeinkből, az elismerést és sikerélményt jelent a kollégáinknak.
Az alábbiakban néhány hangulatképet láthatnak az eseményről.