Az esemény helyszíne: Eötvös Loránd Szakgimnázium Budapest, XX. kerület, Török Flóris út 89.
Időpont: 2018. október 12. 10:00 órától
A Munka-Kör Alapítvány a Hallássérültekért is részt vesz az idén először Magyarországon is megrendezendő, október 12-13. között sorra kerülő nemzetközi Erasmus+ Napokon.
A készülő oktatási anyag 10 vendéglátóipari szakmát fog bemutatni. Ezek közül a Munka-Kör Alapítvány a pék, a kertész-medencetisztító és a szobalány szószedetét készíti el, nemzetközi partnerei pedig a séf, cukrász, bármixer, barista, pincér, karbantartó és portás szakmákéit. Mind a tíz szakma anyaga elérhető lesz magyar, angol, lengyel és görög nyelven is, hangos videó, jelelt és feliratozott videó formátumokban egyaránt, leírásokkal, tananyagokkal.
Ez szakmánként 8-12 kiemelkedő mozzanat akadálymentesített megjelenítését, magyarázatát jelenti. A projekt utolsó fázisa egy mindezek alapján álló online kéziszótár-applikáció fejlesztése lesz.
A Munka-Kör Alapítvány olyan szakmák elsajátítását szeretné segíteni ezzel, amiket hallássérültek is jól el tudnak végezni. Siketek, nagyothallók esetében a szakmai előmenetelt gátló tényező lehet, hogy mivel ők egy másik nyelvet, nevezetesen a jelnyelvet használják, gyakran a szókincsük is más szinten áll, mint halló társaiké. Ezért a hallássérülteknek speciális oktatási és képzési anyagokra van szükségük ahhoz, hogy boldogulni tudjanak a munka világában; számukra jelentősen megkönnyíti az összetett információk befogadását azok filmes vizualizálása, ill. a filmanyagok jelnyelvi szinkronnal való ellátása.
Az október 12. pénteken, 10:00 órától a budapesti Eötvös Loránd Szakgimnáziumban megrendezendő eseményen a Munka-Kör Alapítvány munkatársai bemutatják és fórumot tartanak az érdeklődőknek a szótár-applikáció eddig elkészült elemeiről. Az érdeklődők megkaphatják azokat az írásbeli anyagokat, amelyek ezekkel a szakmákkal kapcsolatban adnak tájékoztatást és gyakorlási lehetőséget.
Minden korcsoportot szeretettel várnak, diákokat, álláskeresőket, szakembereket, érdeklődőket. Különösen várják a munkaadók képviselőit, főleg a hoteleket, cukrászatokat, éttermeket üzemeltető szektorból.
Az esemény Facebook-linkje: https://hu-hu.facebook.com/events/277586272863996/