Nagy örömmel osztjuk meg Frey Konstantin Nándor egyetemi hallgató szakdolgozatát, aminek témája, hogy a hallássérültek és más fogyatékkal élők milyen hatással lehetnek egy vállalat szervezeti kultúrájára.
Sajnos gyakran előfordul, hogy a diákok nem osztják meg velünk a kutatásaik eredményeit, amihez a segítségünket kérik, pedig azok nagy érdekelnék alapítványunkat is, hallássérültek számára információmegosztást végző civil szervezetként. Ezért különösen hálásak vagyunk, hogy most megkaphattuk és megoszthatjuk ezt a szakdolgozatot.
A szerző rámutat, hogy a fogyatékosok foglalkoztatása nem csak erkölcsi kérdés, hanem a társadalom és a munkaadók számára is előnyös, hiszen sokszínűbbé és befogadóbbá teszi a munkahelyi kultúrát. Éppen ezért felhívja a figyelmet arra, hogy a legfontosabb a foglalkoztatási arányok további javítása a fogyatékkal élők körében.
Az előremutató kezdeményezések és a technológiai fejlődés reményt adnak a helyzet javulására, és fontos, hogy mind a munkaadók, mind a társadalom aktívan részt vegyenek a megváltozott munkaképességű emberek teljes körű integrációjában.
Olvassák el, osszák meg, érdemes. Mindannyian tehetünk azért, hogy befogadóbb társadalmat alakítsunk ki!