Elkeseredett édesanya kereste fel a minap alapítványunkat Hajdú-Bihar vármegyéből: 19 éves hallássérült fiát nem veszik fel közoktatási intézménybe annak ellenére, hogy a fiú szakmát tanulni és érettségizni szeretne.
Miután az előző iskolájából egy fenntartóváltás után kitették az összes hallássérültet, így Milánt is, édesanyja, Erika a nyíregyházi Ridens Gimnáziummal kezdett levelezésbe Milán átvételével kapcsolatban. Kilenc hónapba telt, mire megkapta az elutasító választ – ezt is csak azután, hogy a fenntartót, a nyíregyházi tankerületet is becsatolta az e-mailjébe.
Az elutasítást nem indokolták, csak annyit írtak, hogy nem áll módjukban átvenni Milánt a 11. osztályba. Továbbá annyit, hogy Milán már nem tanköteles, mert betöltötte a 16. életévét – de ettől még nem utasíthatták volna el.
Erre újfent megkérdezte az édesanya, hogy mi az oka az elutasításnak, de nem válaszolt sem az iskola igazgatója, sem pedig a fenntartó tankerületi igazgató. Csak annyit írt a tankerület, hogy majd fognak válaszolni.
A történet eleje
Milán és édesanyja Hajdúnánáson élnek. Általános iskolásként a fiú előbb gyógypedagógiai intézményébe járt Debrecenbe, majd a hajdúnánási Bocskai István Általános Iskolába integráltan, vagyis halók közé. Utóbbi helyen azonban bántalmazták, emiatt végül Budapesten, a Dr. Török Béla Általános Iskolába fejezte be az általános iskolai tanulmányait. Összességében jó tanuló volt.
Középiskolásként Milán a nádudvari Népi Kézműves Szakgimnáziumba járta ki a 9. évfolyamot. Ide azonban a család nem tudta megoldani a bejárást: tömegközlekedéssel csak kerülővel lehetett Hajdúnánásról eljutni az iskolába, ami 3 órát vett igénybe Debrecenen keresztül.
Rázós középiskolai évek
Ezért váltottak a debreceni Magiszter Gimnáziumra. Innen először azt a jelzést kapták, hogy Milán a 10. évfolyamban folytathatja tanulmányait. A beiratkozás előtt azonban (augusztusban) közölték az édesanyával, hogy Milán mégis inkább csak 9. osztályos lesz, mivel a szakgimnáziumi és a gimnáziumi tananyag nem ugyanaz. Pedig amikor jelentkeztek júniusban, a leendő tizedikes osztálytársait is bemutatták Milánnak. Nem igazán volt érthető a helyzet, de végül belementek, hogy a fiú újra 9. osztályos lesz.
Ekkor jött a koronavírus-világjárvány és a középiskola kb. 2 éve online telt, valódi közösség nélkül. Az első tanév végén felhívta Marikát az iskolai gyógypedagógus, hogy a nagyothallókat fenntartóváltás miatt kiteszik a gimiből.
Marika jelezte, hogy Őt erről az iskola hivatalosan nem is értesítette, de végül augusztus végén behívták és közölték, hogy valóban ki kell tenniük a nagyothallókat. Ekkor Marika rábeszélésére, hogy valahogy oldják meg még a 10. osztályt is, mert nincs már idő másik iskolát találni, sikerült elérni, hogy távoktatásban Milán még egy évet maradhatott a Magiszterben. Itt végezte el a fiú, idén júniusban a 10. évfolyamot is.
Hajdúnánás környékén csak a cikk elején említett Ridens Gimnázium van mint speciális középiskola, ahonnan, mint említettük, most elutasították a fiút. A korábbi rossz tapasztalatok miatt az édesanya integrált iskolát (tehát hallókkal összevont oktatási rendszerűt) nem keresett.
Mi a helyzet a szakképzéssel?
Szakmákat is próbáltak keresni, de minden képzőhelyen megkapták, hogy menjenek inkább speciális szakiskolába. Az édesanya szerint Milán az orvosi alkalmasságit sem kapja meg a jelenleg elérhető szakmák jelentős részéhez.
Jelentkeztek például a Mezőgazdasági Szakiskolába gazdaképzésre, de a fiú nem kapta meg az iskolaorvostól a szükséges orvosi papírt. Azt mondták, hogy nem kaphat alkalmasságit, mivel a traktor halláskárosodást okoz. Hiába mondta az édesanya, hogy Milán amúgy is súlyosan halláskárosodott, nem nagyon van mit veszíteni a hallásából…
Ezután egy ismerősön keresztül sikerült a megyei foglalkoztatásegészségügyi orvostól alkalmasságit kapni egy „OKJ-s” szakképesítés elvégzéséhez. Így amíg a járvány miatt távoktatás volt, Milán elvégzett egy aranykalászos gazda részszakképzést.
Eddig tudjuk a történetet
Sok kérdés felmerülhet a történettel kapcsolatban. Hogy teheti meg azt egy speciális intézmény vezetője, hogy válaszra sem méltatja egy nagyothalló fiú édesanyját az átvétel ügyében úgy, hogy 200 km-es körzetben az az egyedüli speciális gimnázium, amely nagyothalló tanulót fogad? (Az édesanya információi szerint egész Hajdú-Bihar vármegyében nincs olyan középfokú intézmény, amely súlyos hallássérültet fogadna, még a megyeszékhely Debrecenben sem.)
Hogy dönthet arról teljesen önkényesen, indoklás nélkül egy ilyen jellegű közoktatási intézmény vezetője, hogy egy nagyothalló diákot egyszerűen nem vesznek át? (Szintén Marika információi szerint a Ridens gimiben a 11. osztály létszáma jelenleg 8 fő. Tehát szerinte még ha mindegyik diák speciális nevelési igényű is, akkor is lett volna még legalább egy hely Milánnak.)
Mi alapján zárják ki a hallássérülteket tanulható szakmák sorából? A Munka-Kör Alapítvány egyik kollégája tapasztalta például Franciaországban, hogy ott a hallássérült kollégák az építkezéseken feltűnően más színű sisakokat viselnek, ezáltal tudnak jobban odafigyelni egymásra. Kis kreativitással és empátiával sok minden megoldható.
Szakértő kollégánk a következő napokban felkeresi az ügy érintettjeit, és igyekszünk feltárni, amennyire szűkös kapacitásunkból telik, a történet rehabilitációs-szakmai hátterét is. Addig is kérjük kedves Olvasóinkat, hogy akinek van ötlete arra, hogy hogyan tudnánk a cikkben szereplő fiatalembernek iskolát találni, az írja meg nekünk a munkakoralapitvany@t-online.hu címre.
Aki szeretné nyilvánosan is kommentálni a történetet, megteheti blog.hu bejegyzésünknél, a következő oldalon: Hogyhogy egy hallássérült fiatalember nem vezethet traktort?
