A hallókkal készített interjúk eredménye

A hallókkal készített interjúkat Palermóban, Szicíliában vettük fel. Mind a 4 résztvevő , 3 halló férfi és 1 halló nő, a gasztronómiai ágazatban dolgozik. Az életkoruk 33 és 38 év között oszlik meg.

Egyikük éttermi futárként dolgozik, a másikuk catering rendszerben, ketten pedig hagyományos étteremben tevékenyked.Néhányan szakács szakmával is bírnak.Az interjúalanyok 2 és 20 év közötti szakmai tapasztalattal rendelkeznek.

Mindannyiuknak volt már magánéleti vagy munkahelyi kapcsolatuk hallássérültekkel. A következő hallássérültekkel használt kommunikációs stratégiákat részesítették előnyben: közvetlen szemkontaktus, lassú és tiszta beszéd, hangos beszéd, a teendők vizuális mutatása, kézzel-lábbal magyarázás, jeltolmács alkalmazása,írott kommunikáció és expresszív gesztusok.

Mindegyik halló résztvevő el tudja képzelni, hogy egy olyan emberrel dolgozzon együtt, akinek hallássérülése van. A résztvevők rámutattak, hogy sok múlik a cégen (elsősorban hogy mekkora), a személyen (szorgalmas kell legyen) és az előkészületek is meg kell legyenek (pl. a halló kollégák jelnyelvi kurzust kell hogy végezzenek). Egy résztvevőnek az az álláspontja, hogy olyan területeken is lehet hallássérülteket használni, ahol a sütés vagy főzés folyamata receptek alapján történik (pl.süteménysütés). Egy résztvevő úgy gondolja, hogy bonyolult lehet, mert a konyha egy hangos hely. Egy másik megjegyzés szerint az együttműködés lépésről lépésre valósulhat csak meg. Három munkavállaló azt állítja, hogy nehéz lehet a hallássérültek alkalmazása, de új dolgokat tanulni mindig izgalmas.

A hallássérültekkel való közös munka problémái a hallók szerint azon a tényen alapul, hogy beszéd közben szükséges a szemkontaktus, az idő rövid, nem mindig derül ki, hogy amit elmondtak, azt a másik fél megértette-e, a hallássérülteknek nagyon erősen kell koncentrálni, egymás kölcsönös megértése elengedhetetlenül szükséges, az integráció pedig bonyolult.

Mindegyik résztvevő azt hiszi, hogy egy jelnyelvi videószótárelősegítheti a kommunikációt. Egyikük szerint a hallók számára is hasznos, mert a nonverbális kommunikáció a munkahelyen is fontos. El tudják képzelni, hogy megtanulják a legfontosab b szavakat jelnyelven is.

Egyikük olyan hasznos szavakat is javasolt, mint például: allergia, kóser, megfordítás, mikrohullám, eszközök neve (húsklopfoló, sodrófa), hőlégkeveréses sütő, hűtőszekrény.

A hallássérültekkel készített interjúk eredményei

A hallássérültekkel készített interjúkat Palermóban, Szicíliában vettük fel.

Mind a 4 hallássérült személy, 3 hallássérült férfi és 1 hallássérült nő,a gasztronómiai szektorban dolgozik.

Mindannyian cochleáris implantátumot viselnek.Életkoruk 27 és 47 év között van.

Mindegyik résztvevő a gasztronómiai szektorban dolgozik, ketten szakácsok és ketten egy étterem személyzetéhez tartoznak.

Mindegyik hallássérült személy dolgozott korábban hallókkal. A következő, a hallókkal való kapcsolattartáskor használatos  kommunikációs stratégiákat jelölték meg:szájról olvasás, figyelmes hallgatás, lassú és tiszta beszéd kérése, jeltolmács segítsége,optikai jelzések és jelnyelv. Mindegyik hallássérült interjúalanytud szájról olvasni.

A hallássérült interjúalanyok szerint a hallókkal történő munkavégzés során van lehetőség a kommunikáció fejlesztésére,de ez időt és türelmet igényel. Mindegyik hallássérült személy azt állítja, hogy nekik bonyolultabb szakmát vagy munkát találni.

A hallássérültek sok problémát látnaka hallókkal történő munkavégzés során.A kommunikáció ismétlések általi előmozdítása, lassú és tiszta beszéd, szájról olvasás, jelnyelv, szemkontaktus, jeltolmácsolás, írott kommunikáció, arckifejezések,szájképek és tárgyakra való rámutatás.

Mindegyik hallássérült úgy gondolja, hogy a hallókkal való munkavégzés során a legfontosabb 150 szót tartalmazó videószótár segítség lehet. Hárman azt hiszik, hogy a halló kollégáik megtanulnák a legfontosabb szavakat jelnyelven is, és csak a negyedik véli az ellenkezőjét.

Mind a négy résztvevő javasolt új fontos szavakat, úgymint:palack, dugóhúzó, krepp, hámozó, táskanál, kávéscsésze, mikrohullám, törölköző, teríteni, sör, felszerelni,letisztítani.